Kedd reggel - háromnegyed hat. Anya ébresztget, ül az ágy szélén és simogatja a térdem. Alig nyitom ki a szemem, halkan mondja: ma reggel meghalt apád. Pislogok bele a nagy világba, nem értem. Biztosan álmodom. Nem tudom, mit mond. Nem fogom fel. Alig eszmélek. Ez biztosan álom. Pislogok még párat és nézem anya arcát. Nem, nem álom.

Felébredek, öltözés, indulunk a kórházba. Beérünk, a cuccait összeszedték egy nagy, kék szemeteszsákba. Átpakoljuk szatyrokba, mert se tesóm, se Szabi nincs itthon. Busszal vagyunk. Hazavisszük. Vissza a záróért. Át a másik kórházba - felvételi osztály. Irány a pénztár, másnapra utaltatják az ápolási díjat. Irány a bank. Kiveszünk egy nagy összeget. Szerencsére van miből. Haza. Délután Temetkezési Vállalat. Válasszunk urnát. Válasszunk terítőt. Mit szeretnénk, hogy szeretnénk...? "Írja meg a gyászjelentést!" Megpróbálnak átverni 4000 Forinttal. Szerencsére én képben vagyok. Anya csak jön utánam, aláír, fizet. Délután hazaérünk. Összeborulunk és sírunk. Estére főzök valami egyszerűt, mert aznap nem sok mindent ettünk. Este összeírjuk, kitől búcsúzik. Sorban hívnak a rokonok, szegény anyáé ez a feladat. Az egész napos könnyezéstől és sírástól bedagad a szemem. Nem látok rendesen. Pihennem kell. A holnapi nap is hosszú lesz.

Szerda reggel - parókia. Római katolikus temetés lesz. Leadjuk a búcsúzók listáját. Haza. Délután kórház. Leadjuk a ruhát, amiben hamvasztani fogják. Öltöztetési díj befizetése a pénztárba. De az utalást nem írta alá senki, menjünk vissza holnap. Utalják ki! Nem lehet. Akkor visszajövünk jövőhéten, temetés után. Több kórházat már nem akarok látni. Irány a virágos. 60 szál fehér rózsából koszorút rendelünk. 60 éves volt. Mindent elintéztünk. Megírom a lépcsőházi hirdetőfalra a gyászjelentést, hogy mindenki tudja, mikor, hol. Elkapnak emberek a lépcsőházban: "Nem tudod, ki halt meg? Láttam, hogy kint van a fekete zászló." De, tudom. Várjuk a jövő hét keddet.

Csütörtök: néhányan már tudják a munkahelyen is, hogy mi történt. Mindenki csendesen és bátorítva részvétet nyilvánít. Akik pedig nem tudják, hülyének néznek, hogy feketében vagyok ilyen melegben. A buszon úgy néznek rám, mintha valami szektás lennék. Nem szégyenkezem, hogy feketében vagyok. A temetésig ez így lesz. Kérdezgetnek, hogy miért nem maradtam otthon. Tesóm előző este hazaért, anyával van. Nekem pedig jobb egy kis figyelemterelés. Pont eleget agyaltam két napig, hogyan legyen az apám temetése. És hogy milyen ember volt, milyen élete volt. Erősnek kell lennem. Lélekben készülök a temetésre.