"Ever, nem a tárgyaink határoznak meg minket. Nem a ruhák, amelyeket viselsz, a kocsi, amit vezetsz, a művészet, amire szert teszel. Nem azok vagyunk, ahol élünk, hanem ahogyan az életünket éljük. (...) A tetteink azok, amelyekre sokáig emlékeznek majd, miután mi nem leszünk."

"- Egyszerűen csak nem értem. Miért kötődnénk bármihez is, ha A: sosem tart örökké, B: rohadtul fáj, amikor vége lesz? (...) Mert ha minden véges, ha mindennek van eleje, közepe, vége, akkor minek kezded el egyáltalán? Mi értelme az egésznek, ha egyszer minden a Vége felirathoz vezet?

(...)

Hát... akkor a kezembe is vehetném a helyzet irányítását, és én dönthetném el, mikor. Inkább én okozok fájdalmat neki, mielőtt ő okozhatna nekem. Mert két dolog biztos, A: Vége lesz. B: Ha valaki kötődik, az megsérül. És miért én lennék az? (...) Jegyezd meg, amit mondok, mostantól én vagyok a Teflon-lány. Minden lepereg rólam, semmi sem ragad rám.

(...)

- ... ha valami véget ér, az nem jelenti azt, hogy az rossz, vagy hogy valaki, aki kötődik, megsérül, vagy hogy ennek nem szabadna megtörténnie, vagy ilyesmi. Mert ha minden lépés a következő lépéshez visz közelebb, akkor hogyan jutnánk el bárhová is? Hogyan gyarapodhatnánk, ha elkerülünk mindent, ami fájhat? (...) Szóval nem nagyon van más lehetőségünk, csak hogy folytatjuk, hogy megyünk, és reméljük a legjobbat. És ki tudja, út közben akár még tanulhatunk is egy-két dolgot. (...) Azt próbálom elmagyarázni, hogy nem futhatsz el csak azért, mert valami nem tart örökké. Ki kell tartanod, végig kell játszanod. Ez az egyetlen módja az előrejutásnak. Gondolj bele (...) nos, sok csodás pillanatról lemaradtál volna."

"Az öröklét valósága. (...) A valóság, amely hihetetlenül hatalmasnak, végtelennek és erősnek tűnik, látható határok nélkül. Amíg rá nem jössz, hogy az igazság ott ólálkodik mögötte: hogy végignézed, amint a barátaid elsorvadnak és meghalnak, miközben te ugyanaz maradsz. Csakhogy ezt is messziről kell végignézned, mert ha egyszer ez a méltánytalanság nyilvánvalóvá válik, nincs más választásod, mint hogy továbbállsz, és mindent kezdesz elölről újra. És újra. És újra. Mindent, ami lehetetlenné teszi a valódi kötelékek létezését. És ami a legironikusabb, hogy az erő és a mágia korlátlan elérése ellenére mindenáron ellent kell állnunk a kísértésnek, hogy valami nagyot vigyünk véghez, hogy valami olyat tegyünk, ami valódi változást eredményez. Ez az egyetlen módja, hogy rejtve maradhassunk, és a titkaink érintetlenek lehessenek.

(...)

Jó életünk lesz, Ever, ezt megígérem. Soha nem szenvedsz majd szükséget semmiben, és sosem fogsz unatkozni. Nem, miután felfedezted minden létező dolog nagyszerű lehetőségét. Mert rajtad és rajtam kívül minden külső kapcsolatunk nagyon rövid életű. Nem lehet megkerülni, nincs kibúvó, ahogy te gondolod. Ez szükségszerű, tiszta és egyszerű. (...) Tudom. Azt hitted, könnyebb lesz, igaz? De sohasem könnyű. Általában egyszerűbbnek találom csak eltűnni, és teljesen elkerülni őket.

- Neked talán könnyebb, de nem vagyok biztos benne, hogy azoknak is, akiket hátrahagysz.

- Hiú és önző fickó vagyok, mit mondhatnék?"

"A technika nagyon gyorsan fejlődik, egyre gyorsabb léptekkel változtatja idejétmúlttá az ismerős dolgokat. És úgy tűnik, hogy minden fejlődik és változik, mint például a divat, de ha elég sokáig élsz, rájössz, hogy csak ismétlődik. A régi ötletek újragondolása újnak tűnik. De míg úgy tűnik, mintha körülöttünk minden állandó mozgásban lenne, az emberek a lényegüket tekintve ugyanolyanok maradnak. Mindannyian ugyanazokat a dolgokat keressük mindig: menedéket, élelmet, szeretetet, az élet értelmét... Erre a keresésre nem hat az evolúció. (...) És ha egyszer az alapok megvannak, ha biztosítottuk a menedéket és az élelmet, az időnk fennmaradó részét azzal töltjük, hogy megtaláljuk, aki szeret minket."

"Ha egy embert akarsz megbűvölni, talán át kellene gondolni. Linának igaza volt. Ha nem tudsz valakit földi dolgokkal meggyőzni arról, hogy úgy lássa a dolgokat, ahogy te, vagy hogy együttműködjön veled, akkor jó esély van arra, hogy ennek így kell lennie."