Valamelyik nap a liftben megkérdezte tőlem az egyik idős szomszédom nagy mosollyal és tágra nyílt szemekkel (az idős nénik mindig tudni akarnak mindenről), miközben nagyon nézegette az egyik aranygyűrűmet a kezemen: Csak nem menyasszony vagy?

Nem. Nem vagyok az. Mindkét gyűrű emlék. Az egyik ballagási ajándék az uncsitesómtól, a másikat anyától kaptam a diplomám megszerzéséért. (Gondolatban azt is hozzátettem, hogy még egy darabig nem is leszek menyasszony, úgyhogy ne tessék már férjhez adni évente...)

A születésnapomra úgy gondoltam, meglepem magam valamivel. Előző évben kaptam anyától egy arany karláncot, kitaláltam, hogy megveszem hozzá a nyakláncot is. Anya mindenképpen adni akart bele, mondtam, hogy nem kell, mert elég drága lesz, igazán ne. De úgysem tud mit venni nekem, mindig megveszem magamnak amire szükségem van. Na jó. Elfogadtam. A nagyobb része úgyis az én pénztárcámból megy. A nyakláncot már nem lehetett megvenni, úgyhogy megrendelésre készítették el nekem. Kicseréltettem a karláncon a kapcsot, meg ilyen apróságok, de végül is kész lett.

Most csütörtökön vettem fel először, kíváncsi voltam, Szabi észreveszi-e. Ő sem beszél meg velem semmit, úgyhogy vártam a reakciót, végre 1-1. Nem tűnt fel neki. Vártam a péntek estét, akkor sem látta meg. Eltelt a szombat, semmi. Eljött a vasárnap és megkérdeztem tőle, hogy nem vesz valamit észre rajtam? Méregetett, és nem. Nem jött rá! Majd nagy kínszenvedés és több percnyi gondolkodás után megkérdezte tőlem, hogy befestettem a hajam? Pffff. Muszáj volt elárulnom, mert soha nem találta volna ki. Mi volt a válasz? Ő azt sem tudja, hogy nekem milyen ékszerem van. De most hogy így mondom, ezt még tényleg nem is látta. :( Ez igen. Ha már a csillogó arany sem dobja fel a látványomat, az már gáz?