Nem vicceltem, amikor azt írtam, elkezdem a jogsit. Két nappal ezelőtt sikeres Kresz vizsgát tettem... elsőre! Nem volt sok időm tanulni rá. De mégis meg lett. Olyan boldog voltam... Utoljára talán a számvitel kettesem és a módszertani szigorlatom után örültem ennyire... Hahh... de régen volt... és azt gondoltam tegnapelőtt, hogy ezek után elkezdődött a siker széria nálam. Már csakis jó jöhet.

Nem történt semmi különös. Talán pont ez a baj.

Mindenki azt mondja nekem az utóbbi időben, hogy szinte sugárzik belőlem az erő. A magabiztosság, a határozottság képletét felírták a homlokomra. Én is érzem ezt belül, csak... mégis hiányzik valami. Valaki.

De ne legyen az a fajta milliomos palánta, aki úgy éli az életét, hogy tudja, bármit megtehet. Aki mindenkit meg akar vásárolni ajándékkal, vagy pénzzel. Engem is. Mert engem nem lehet megvenni, nem vagyok egy tárgy. Ne akarjon "kifizetni".

Ne legyen divatmajom. Akinek fontosabb a márkás nadrágja, mint én. Aki csak úgy érzi jól magát velem, hogy százezrek lógnak a testén és messziről üvölt le róla a márkajelzés.

Ne legyen inci-finci. Aki a kedvenc testápolója és parfümje nélkül már csak félembernek érzi magát. Akinek a napi programja a szoláriummal, a konditeremmel kezdődik és csak ezek után marad némi ideje rám.

Ne legyen egy kigyúrt izompacsirta, aki a testi adottságaival próbálja ellensúlyozni a fejében kongó ürességet. Törékenynek érezném mellette magam és túl okosnak.

Ne legyen a társaság középpontja. A nagy dumás széles arcú, aki mindenkit lehengerel a környezetében a szövegével. Nem vágyom ilyenre.

Legyen inkább olyan, akinek helyes arca mögött kitűnő logika és szép lélek lakozik. Túl nagy elvárás lenne? Nem hinném.

Egy egyszerű férfi. Egy szelíd oroszlán a balomra. Aki úgy csókol, hogy elájulok tőle. Aki úgy ölel, mint senki más. Szívvel, lélekkel. Akinek a nyakára csókot hinthetek. Aki éjjel, ha dünnyögve ébredek magához húz és megsimogatja a hajam. Velem tart jóban és rosszban egyaránt. Mert nem pasit keresek, partnert és társat.