Nem bírom a gerinctelen embereket. Egyszerűen nem tudom őket elviselni. Azokat, akik nem mernek elém állni és beszélni velem. Azokat, akik nem mernek felhívni. Vagy legalább egy üzenetet küldeni. Pedig tudhatják, nem harapok. Csak ha kihoznak a sodromból.

Nem bírom a gyáva férgeket. Az olyan exet, aki a hátramaradt cuccot a munkahelyemre viszi be, valószínűleg abban reménykedve, hogy hátha nem leszek ott. Minden előzetes telefonhívás vagy értesítés nélkül. Mert leég a pofámról a bőr, amikor felhív a kolléganő és közli, hogy "itt volt az exed! És hagyott itt egy papírtáskát neked".

Persze már a főnökség is tudja. Pont ezt nem akartam, hogy mindenki ezen csámcsogjon. De ennek ellenére mellém álltak, és egyet értettek velem. Hogy milyen jó, hogy ott hagytam. Ma reggel a biztonsági őrök szolgálatvezetője kezet fogott velem, hogy gratulál. Mert végre! Erre mit lehet mondani? A főnököm is elmondta, hogy amikor meghallotta a papírtáskás hírt, hát még káromkodott is egyet, hogy hogy lehet ilyen gyáva valaki...