Egy kézfogás. Amely villámcsapásként ért. Sosem hitt erővel újraindította a szívem. Mi történik? Nem értem.

Vele jött az első mosoly, az első zavart szemkontaktus. Abban a pillanatban még nem értettem mi ez. Csak furcsálltam őt és ideges mosolyát, aztán pedig magamat. Miért kavar fel ennyire? Nem tudom.

Az első beszélgetés alkalmával már pillangók röpködtek a gyomromban. Remegett a kezem. Alig tudtam néhány értelmes szót kibökni. Mi történik velem? Nem értem.

Figyeltem őt. Naponta, hogy mikor érkezik. Elkezdtem őt várni, mint a róka a kis herceget. Megszelidített volna? Az nem lehet.

A sokadik beszélgetésnél még mindig zavarban vagyok. Mitől van ez? Nem értem magamat.

A szemébe nézek és elvesztek minden kontrollt. Elfelejtek mindent. Nem tudom ki vagyok. Hova lett a magabiztosságom? Elvesztem.

Hallgatom a nevetését, figyelem az arcát. S közben mesél. Örömmel tölt el a jelenléte. Hogy nem vettem őt észre korábban? Nem tudom.

Hivatalos ügyben felhívom, élvezem a hangját. Aztán arcon csap egy mondat. Egy másik lányról. Mégis mire számítottam? Talán túl sokáig vártam.

Próbálok túllépni rajta. Semmibe nézni. Legyen csak újra szürke és jelentéktelen. Mi ezzel a gond? Már nem megy.

Pókerarcot erőltetek magamra. Végtére is én egy határozott, büszke nő vagyok. Mi lesz ennek a vége? Meddig mehet ez így tovább? Fogalmam sincs.

Észreveszi, hogy elutasító vagyok. Nem tehetek mást. Kicsit hűvös vagyok vele és máris érdekesnek lát. Sosem látott mosoly. Zavarba jön a tekintetemtől. Most mi legyen? Merre tovább? Várok.