"Mintha csak a lelkében tomboló tűz végre megtalálta volna a kiutat, hogy vörös és sárga fényben tündökölve lángnyelvek módjára ragyoghasson. Lángcsóvák robbantak ki a testéből, hogy felfalják a húsát, elemésztve egykori valóját. Így azután nem maradt más belőle, mint ami valamikor csupán lényének parányi, rejtőzködő része volt.

Lehet, hogy mások tartották oda a gyufát, mások öntötték le benzinnel, amely átitatta a ruháit, és megvakította őt az utolsó pillanatban ott, a fáról lógván, de ekkor Errol Rich már régóta lángban állt. Még akkor is, amikor megkérte őket arra, hogy kíméljék meg, ne vessék alá annak a kínszenvedésnek, ami következett. Mindig is lángban állt, és ezért azután a legvégén mégiscsak legyőzte mindazokat, akik az életét kioltották."

"Olyan sok embert megölnek, rengeteg az áldozat, olyan sok élet véget ér vagy tönkremegy mindennap, hogy képtelenség lenne számon tartani mindegyiket, túl nehéz volna kibogozni az összefüggéseket, amelyek segítségével le lehetne zárni az ügyeket. Némelyik eset egyértelmű: vegyük például azt a férfit, aki megöli a barátnőjét, aztán végez magával is, talán megbánás miatt, vagy talán, mert egészen egyszerűen képtelen szembenézni tettének a következményeivel. Ott vannak azután a megtorlások, a keményfiúk, a gengszterek és a kábítószer-kereskedők gyilkosságai, a bosszúállás esetei, amikor minden egyes gyilkosság óhatatlanul újabb halálhoz vezet, és az erőszak egyre jobban terjed. Egy halál maga után hozza a következőt. A kaszás kajánul felemeli csontsápadt kezét, és vigyorog, amikor lecsap a bárd, amint húsba mar a penge. Az ilyen események láncolatát könnyű rekonstruálni, és a törvény szolgái is rendre végig tudnak járni ezen az ösvényen.

Akadnak azonban más gyilkosságok is, amelyek között nehéz megtalálni az összefüggéseket, mert a láncszemeket elfedte a nagy távolság, az évek múlása, és a méhkaptárra emlékeztető világunk számos rétege, ahogy az idő lassan hullámokba gyűrődik. Ez a világ azonban nem rejti el a titkokat. Csupán megőrzi őket. Valójában a homályba veszett emlékek, a félig elfelejtett tettek raktára lesz.

Ebben a méhkaptárban minden mindennel összefügg."

"Lehet, hogy csak autószerelő volt a seregben, de megtanulta a fegyverhasználatot, és bizony nem is egy alkalommal kellett latba vetni a tudását. Igaz ugyan, hogy valószínűleg soha senkit nem ölt meg, de ennek az lehetett az oka, hogy valójában nem is törekedett rá. Az esetek többségében beérte azzal, hogy megpróbálta elkerülni azt, hogy szétloccsantsák a fejét. Ő megjavítani szerette a dolgokat, nem pedig tönkretenni. Ebből a szempontból nem számított, hogy terepjárókról, helikopterekről vagy emberi lényekről volt-e szó."

"Akadtak olyanok is - őket viszont Willie egy keze ujján meg tudta volna számolni -, akiket a természet eleve gyilkosnak szánt. Ők hidegvérrel, megbánás nélkül öltek, és kifejezett elégedettség áradt belőlük, hogy alkalmazni tudták ezt a velük született képességet. Volt bennük valami csendes mozdulatlanság. Valami, amit nem lehetett megragadni, de Willie mindig is úgy vélte, hogy a született gyilkosok belsejében egy nagy üreg tátong, amelyben kavargó örvény dühöng, amit valamilyen módon kezelniük kellett. Vagy elfogadták magukban a káoszt, vagy nem törődtek vele, ahogy az atomreaktorokat övező vastag szigetelőréteget sem érdekli, mi van odabent."

"Semmi sem használ annyira egy tartós kapcsolatnak, mint néhány közösen elkövetett gyilkosság."

"Boldog Saul arcidege olyan súlyosan megsérült gyermekkorában, hogy a szája két sarka örökös vigyorban fagyott rá az ábrázatára. Temetéseken senki sem akart Boldog Saul mellett ülni. Hülyén nézett ki. Szokatlanul. Nem csoda, hogy azok az emberek, akiket a többiek "boldognak" vagy "vigyorinak" neveztek, a valóságban gyakran dühös, és elfojtott indulatoktól remegő személyek, olyanok, akik ha megpillantanak egy harangtornyot, akkor önkéntelenül is az jut az eszükbe, milyen lenne odafentről egy távcsöves puskával sorban lepuffantani a járókelőket."

"(...) Louisnak úgy tűnt, mintha a sarokban ülő öregember valami módon magába szívta volna a fényt a szobából. Olyan volt, akár egy emberi alakot öltött fekete lyuk, egy hasadék a tér és az idő szövetén, ami mindent elnyelt maga körül, függetlenül attól, hogy az jó vagy rossz, világos vagy sötét volt. Saját létezését táplálta mindazzal, ami bekerült a látóterébe."

"Hiszen egyetlen kapcsolat sem működhetne, egyetlen kapcsolat sem maradhatna meg a teljes őszinteség súlya alatt."

 "Valósággal emberré vált mellette, ám ami értékesebbé tette Angel jellemét, az rést nyitott Louis pajzsán. Abban a pillanatban ugyanis, amikor elkezdett valamit érezni Angel iránt, kénytelen volt feláldozni védelmi rendszere egyik alapvető fontosságú részét. Bizonyos értelemben meg kellett osztania az erőit. Régebben csak saját maga miatt kellett aggódnia. Választott hivatását tekintve jogosan is aggódott. Most viszont el kellett fogadnia azt, hogy valaki mást is féltenie kell. Amikor egyszer majdnem elszakították tőle Angelt, (...) Louis lelki szeme előtt egy pillanatra felvillant, mivé válhat a párja nélkül: egy zabolátlanul dühöngő lénnyé, akit elemészt a saját lángolása."

"Gabriel tudta, hogy az emberek nagy része nem született gyilkosnak. Persze akadtak sokan, akik azt hitték magukról, hogy képesek ölni, míg másokat ki lehet képezni arra, hogy gyilkoljanak, ám csupán egészen kevesen születtek azzal a képességgel, hogy el tudják venni mások életét."

"Veszély esetén, vagy ha dühbe gurulnak, az emberi lények egy ideig nem az előagyukkal gondolkoznak, amelyik gyakorlatilag nem más, mint a gyilkosság ellen fellépő, első, természetes, intellektuális szűrő. Ilyenkor az agy középső része jut szerephez. Ez az állati oldalunk, amelyik megfelel a második szűrőnek. (...) A katonák kiképzésének éppen a második szűrő kiiktatása volt a célja. Léteznek azonban olyan emberek is, akikből hiányzik ez a szűrő. Ők a szociopaták. A katonák kiképzésének bizonyos szempontból éppen az volt a célja, hogy olyan személyiséget alakítson ki, amelyik leginkább egy irányítható elmebetegre hasonlít. Az ilyen harcos parancsra küzd, és az utasításoknak engedelmeskedve gyilkol. A mezei elmebeteg azonban senki parancsának nem engedelmeskedik, és ezért nem lehet irányítani."

"Az embereknek csupán elhanyagolhatóan kis töredéke, megfoghatatlan két százaléka volt a megfelelő körülmények között képes arra, hogy megbánás nélkül gyilkoljon. Az életveszély nem feltétlenül tartozott a körülmények közé, sem az, hogy mások élete kerüljön veszélybe."

"Ennek ellenére nem próbálta meg teljes mértékben kiiktatni belőlük az empátiát, mivel az empátia teljes hiánya a megbomlott elmére utalt. A megfelelő mennyiségű együttérzés képes volt kordában tartani a könyörtelenséget vagy a szadista viselkedést. Nagyon kényes egyensúlyra törekedtek. Figyelembe kellett venni az óriási különbséget aközött, hogy ha valaki parancsnak engedelmeskedve bántja az embertársait, és aközött, ha egy kiválasztott azért okoz kínt, mert az jólesik neki."

"Louis azonban hosszú tanoncévei során megtanulta, hogy amikor a halál útját járja az ember, akkor minden helyiségben vár rá egy fegyver."