Ülök a kisszobában. Böngészek a blogon. Szimatolok, mi ez a szag? Tudomásul véve, hogy panelben lakom, arra gondolok, biztos megint valami hülye odaégetett valamit. Üldögélek hát nyugodtan tovább.

Egy negyed óra múlva még mindig büdös van. Egyre rosszabb. Mi a franc ez? Már kezdett gyanús lenni. Kinézek a negyedikről az ablakon, száll ki a füst alulról. Úgy számoltam fentről, hogy második emelet. Szólok anyának, hogy mi van. Futok le mezítláb a lépcsőházban, a másodikon senki nem nyit ajtót. Vissza fel papucsért, át a házmesterhez, jöjjenek, mert valami ég. Végül kiderül, az első emeleten. A nénike nyolcvanegynehány éves. Alig tudjuk kinyitni az ajtót. Először a néni próbálja belülről, de nem megy, össze-vissza csukja és nyitja az ajtót. Végül kiadatjuk vele a kulcsot a levélbedobón keresztül. A házmester se tudja kinyitni. Már be akarja rúgni az ajtót. Végül teszek még egy próbát én, a hevederzárat fordítva kell nyitni. Nekünk is van. Kinyitom az ajtót, ömlik ki a füst. Beszaladunk a házmesterékkel, keressük, hogy mi ég. Kérdezgetjük a vénasszonyt, ő nem tudja. A kisszobában tömörül a füst, azt hisszük, ott ég valami. A szobában még az ágy alatt is jártam, semmi. Kimegyek a konyhába, nézem a gáztűzhelyet, ez meg mi a franc? Fekete lötty egy kicsi edényben. A néni kábán azt mondja, nem tudja, de engedett rá vizet, mert füstölt. Hát bakker! A házmesterné felkavarja valamivel, apró májdarabok szenesre égve fekete lében. Fincsi. Nyittatom az ajtót, ablakot, lépcsőházban szintúgy. A néni odatette a kaját és elaludt. Házmesterné felhívja a fiát, hogy mi történt, és hogy a nénit meg kellene nézetni, nem kapott-e füstmérgezést. Most nem ér rá, az unokájára vigyáz. Te jó ég! Akkor miért nem vágja be magát egy taxiba unokástól, vagy hív egy mentőt az anyjához? Kabaré! Ilyen emberek vannak? Sajnos vannak...