Szívem termei konganak csendesen. A tanácstalanság mindent elpusztító erejével. Várok egy jelre. Várok egy jó szóra. Egy kedves mosolyra. Valami szépre, ami nem túl hívalkodó, nem dicsekszik ország-világnak a miben létéről. Valami kellemesre. Ami csak az enyém. Egy emlékre, ami örökké vigyort csal az arcomra. Egy titokra, amelyet őrizhetek legbelül, mélyen. Várok. A szívem türelmesen kivár.

A nők mindig várnak valamire. Sosem elégedettek azzal, amijük van. Kellene egy jobb, egy újabb, egy szebb. Várnak egy időszak végére, a látható javulásra, a problémák megoldására, egy új tárgyra, egy érzésre, egy emberre. Nem tudnak beletörődni abba, amit elértek. Szőke helyett szeretnének barnát, teltebb helyett sportosabbat, vicces helyett komolyabbat. Hogy miért? Magam sem tudom. Az örök elégedetlenség. Ez lehet a magyarázat. Vagy csak egyszerűen mert így működik a női lélek.