Fázós reggelen arcomba csap a szél,
Hűvös érintése elmúlt időkről mesél.
Kanyargó folyó kíséri utamat,
Bűnös érzés fojtogatja nyakamat.

Kiáltás hallatszik, de nem tudom honnan,
Messze, egy emberi test a vízbe csobban.
Sikolt egy nő, szemében pánik,
Csöpp kutyája a hidegtől fázik.

Futok a hídhoz, nyújtom a kezemet,
Közel a zuhatag, kiáltod nevemet.
Elkapom a csuklód, pörögnek a képek,
Szemedben félelem, szívedben méreg.

Fagyos a tested, remeg a szád,
Várok még... Hátha mondanád...
De nem... Téged megölt a büszkeség,
Elég a nő, elég a testiség.

Elengedem kezed, vége már,
Gyorsul a folyó, elvisz az ár.
Fejed fölött vad hullámok csapnak össze,
Fullasztó a mélység, s megérint a halál csöndje...

Fázós reggelen hajamba kap a szél,
Hűvös érintése egy halott lélekről mesél.
Kanyargó folyó idézi utamat,
Bűnös érzés fojtogatja nyakamat.