Nem kell nekem ez a cécó. Ez a párkapcsolatosdi. Elegem van.

A szívemet, miután összerakosgattam a széttört darabkákat ezerszer és ezerszer, egyszerűen lefagyasztottam. Az évek múlásával egyre jobban kiölték belőlem az érzéseket. Hideg lettem és érzéketlen. 

Annyiszor hittem már el, hogy majd nekem is eljön az igazi. Hogy majd amikor a legkevésbé számítok rá. Mint egy villámcsapás, megérkezik az életembe. Annyiszor hitették el velem és akartam is hinni, hogy két kezemen nem tudnám megszámolni. Minden csalódás után feltették nekem ugyanezt a vigasznak szánt sablonos lemezt. Nos, sejthető, hogy mi lett az újabb és újabb reménykedés vége. Totális bukás, újabb szívtörés, darabka szedegetés, összeragasztgatás. Elég. Nem akarom én ezt.

Tudom, sokszor mondják, hogy érdemes megélni a szép perceket, de persze a szakítás is vele jár. Viszont velem nem csak úgy egyszerűen szakítottak, mert kihűlt volna a kapcsolat, vagy elmúlt volna a szerelem. Engem törtek. Ízzé-porrá. Tapostak két lábbal, aláztak és kiöltek belőlem mindent.

Nem akarok párosdit játszani. Unom már, hogy új embert engedek az életembe, aki megismer, akinek bizalmat szavazok, aztán így, vagy úgy, de a lelkemen ugrál sáros lábbal.