Üresnek lenni... Valaki miatt. Mennyire tudtam, mennyire értettem mit jelent ez... Mintha csak egy külső burok létezne rajtam és odabent semmi. Mechanikus funkciók, egyszerű gépezet. Sötét gondolatok, semmi érzelem. Lelketlen robot... Minden mindegy...

Feltűnt egy hiéna... Izgatottan kerülgetett, méregetett, nyálát csorgatta a húsomért. Heteken át. Miért is ne dobtam volna oda magam? Egy üres burkot. Egy lelketlen gépet. Semmi sem számított. Gyors, durva, mocskos órák. A fájdalom életben tart...

De egyvalamire jó volt: eleget dobott rajtam, hogy talpra álljak. Aztán kegyetlenül - bár megérdemelte - a lelkébe tapostam. Legyaláztam. Mert igazán ráfért. Csak visszaadtam, ami járt. Azóta a hercegnője vagyok. Gondolja ő...

Egyenesben... Aztán jön egy hír... micsoda? Újra egyedül van? Ennyi volt a nagy szerelem? Mit is mondjak... Hónapokkal ezelőtt tudtam, hogy mi lesz a vége. Ő túl gyarló ahhoz, hogy észrevegyen ilyesmit. Szívvel élni szép dolog, de néha ész is kell hozzá.

Verdeső kismadár, fejvesztve keresgél... eltévedt gyermek...