Nottingham-ben születtem 1985-ben. Nem sokra emlékszem a gyerekkoromból, de az eső emléke még él bennem. A nagymamámnak volt egy háza Tuttlebrook-ban. Ő azt mondta, hogy Isten jelen van az esőben.

Az általános iskola után egy leánygimnáziumba kerültem, itt szerettem bele az első barátnőmbe. Sarah-nak hívták... gyönyörű volt a csuklója. Azt hittem, örökre együtt maradunk. A tanárunk azt mondta, ez a vonzódás a kamaszkor természetes szakasza, amit kinövünk. Sarah kinőtte, én nem.

2002-ben beleszerettem egy Christina nevű lányba. Akkor vallottam be mindent a szüleimnek. Nem lettem volna rá képes, ha Chris nem fogja a kezem. Az apám elzavart otthonról, azt kiabálta, hogy soha többé nem akar látni. Az anyám egy szót se szólt. Pedig csak az igazat mondtam el nekik... Önző voltam? Annyira könnyű megfeledkezni a méltóságunkról, mégis ez az egyetlen, ami valójában a miénk. Az utolsó darabka, ami megmarad nekünk. Ami szabaddá tesz bennünket.

Mindig tudtam, mit akarok kezdeni az életemmel. 2015-ben forgattuk az első filmemet, a Sósíkságot. Ez volt életem legfontosabb szerepe. Nem a karrierem miatt, hanem azért, mert ekkor ismertem meg Ruth-ot. Az első csók után tudtam, hogy soha többé nem akarok más ajkat csókolni...

Beköltöztünk egy kis londoni lakásba. Bíbortöviseket nevelt a virágládában. Az otthonunkban mindig rózsaillat áradt. Ez volt életem legszebb időszaka.

De az amerikai háború világméretűvé nőtt, elérte Londont is. És a rózsák elmaradtak. Mindnyájunk életéből...

Emlékszem, hogy változott meg a szavak jelentése. Az addig ártalmatlan szavak, mint a fekete zsákos, vagy a begyűjtő, ijesztővé váltak. Mások pedig, mint az ősi vér, vagy a lojalitás törvények hatalommal töltődtek. Emlékszem, hogyan lett a "más"-ból veszélyes. Még ma sem értem, miért gyűlölnek minket ennyire.

Ruth-ot egy áruházból vitték el. Soha életemben nem zokogtam annyira, mint akkor. Hamarosan értem is jöttek.

Különös, hogy ilyen szörnyű helyen ér véget az életem. De volt benne három rózsás év, amikor nem kellett mentegetőznöm. Itt fogok meghalni. Minden, ami vagyok, elenyészik. Minden darabka. Kivéve egyet, egy apró, törékeny darabka megmarad és éppen ez az, amiért érdemes élni. Nem szabad elveszítenünk, vagy eladnunk. Nem hagyhatjuk, hogy elvegyék tőlünk.

Akárki is vagy, remélem kiszabadulsz innen, remélem, hogy jobbá válik a világ... de leginkább abban bízom, hogy megérted, amikor azt mondom, hogy bár nem ismerlek téged, sosem találkoztam veled, nem nevettem veled, nem sírtam veled, nem csókoltalak... én mégis szeretlek... teljes szívemből. Szeretlek: Valerie"