"Éreztem az ismerős, üres éhséget, mintha rohadna a lelkem.

Egy lövetet akartam. Kellett a bőröm alá sikló tű, vagy egy nyelvem alatt elolvadó tabletta.

Nem. Csak az kellett, hogy újra farkassá változzam."

"Az egész szoba olyan sárga volt, hogy úgy tűnt, maga a nap hányta le a falat, aztán a komódba és a függönyökbe törölte a száját. De frissen vetett ágy állt a közepén, és csak ez számított."

"Feküdtem az üres házban, és hallgattam, ahogy a falka lassú sírása együtt emelkedik és süllyed a nyomással a koponyámban.

Kockára tettem mindent, és nem kaptam semmit, csak nyitott tenyerem hever üresen a mennyezet alatt."

"Furcsa, üres érzés volt bennem. Nem rosszféle üresség. Csak az érzékek hiánya, mint amikor régóta fáj valami, aztán hirtelen rájössz, hogy elmúlt. Olyan érzés volt, mintha kockára tettem volna, hogy itt lehessek egy fiúval, aztán rádöbbenek, hogy pontosan ő az, amit akartam. Mintha kép lennék, aztán megérteném, hogy valójában kirakósdarabka vagyok, amikor rálelek a másik darabra, amely mellém illik."

"Victorra gondoltam, a lehunyt szemére, miközben lebeg valahol. Anyám arcára, amikor azt mondom neki, menjen a pokolba apámmal együtt. A számtalan lányra, akik arra ébredtek, hogy egy kísértettel feküdtek le, mert már nem voltam sehol, ha nem is a szó legszorosabb értelmében, hanem valami örvénylő utazáson, amely vagy üvegből, vagy fecskendőből indult. Angie-re, a kezére, amit a mellkasára szorított, amikor elmondtam neki, hogy megcsaltam.

Ó, igen, megváltottam a világot."

"Viszlát: százféleképpen mondhatod,

Könnyeid százféleképpen onthatod,

Kalapod fejedbe éppúgy nyomhatod, mielőtt kilépsz.

Mondom: viszlát, viszlát,

Kiáltom hangosan át,

Mert mire hangom újra meglelem,

Talán már nem tudom, hogy hogyan tehetem."

"Hiányzott a neszezése, ahogy a leckéjében lapozgat, miközben én zenét hallgatok az ágyán fekve. Hiányzott a lába hidege az enyémen, amikor bebújik az ágyba. Hiányzott az alakjának árnyéka, ahogy a könyvem lapjaira vetül. Hiányzott a haja illata, a szuszogása és a Rilke-kötet az éjjeliszekrényen meg a szék hátára dobott nedves törülközője. Telítődtem a vele töltött nappal, de ettől csak jobban hiányzott."

"Pillangó vagy, mi visszaalakul,

Kinek - karomba gubózva, zárva,

Átkomat megörökölve - hullik, lehullik a szárnya.

elengedsz

engem

engedsz"

"Pislákoló fények

névtelen ajtók

a szívem cseppenként szökik

én még ébredezem

de ő még alszik

az intenzív osztály

a halottak szállodája"