Éppen indultam a boltba. Kabát, cipő rajtam. Csengetnek. Hirtelen felrántom az ajtót, csodálkozó, idegen férfi. Jóképű 40-es. Farmerben és drága sportkabátban. Mielőtt még bármit mondana, megszólalok: Parancsoljon!

- Lenne egy pár perce?

- Parancsoljon! - ismétlem.

Egy beteg gyereknek gyűjtenek, mondja szívszorító hangon és már nyitja is fekete mappáját, képet mutatva a gyermekről. Anélkül, hogy ránéznék a képre, hitetlen mosollyal közlöm, hogy ne haragudjon, de nem érek rá.

- Gúnyosan mosolyog. - jelenti ki az idegen.

- Ne haragudjon, de tényleg nem érek rá. - és már zárom is az ajtót.

Megkezdődött a kéregetők időszaka. Nyugodtan nevezhet bárki szívtelennek, nem nagyon izgat fel a dolog. Azért, mert egy képet mutat nekem egy gyerekről, még nem fogom teletömni emberünknek a zsebét. És nagyon sajnálom azt a gyereket,  ha tényleg beteg, de... miért is mindig karácsony előtt jelennek meg az ilyenfajta gyűjtögetők? Bíznak abban, hogy a közelgő szeretet ünnepe majd meglágyítja az átlagemberek szívét és adakozóbbak lesznek.

Na. Hát én nem vagyok az átlag. Most sem adakozom. Főleg látatlanban nem. A legközelebbi húzásom az lesz, hogy adjon csekket. Amit ha úgy gondolok, majd kitöltök egy összegel és befizetek. De pénzt biztos nem adok az ilyenek kezébe. Ha nem tetszik... akkor Menet!!!