Milyen mindegy, mit mond ez a férfi. Sekélyes, önfényező. Büszkélkedik a munkájával, a rengeteg teendőjével... aminek tudom jól, hogy a fele sem igaz. Sosem feszítette meg magát. Sosem látta senkitől, hogyan kell két kezi munkával megszerezni valamit. Mindig az ölébe pottyant az áhított dolog. Honnan is tudná, milyen a kemény munka?

Ennek ellenére folyton fáradt. Végigfekszik a franciaágyon délutánonként, olyan elgyötört arccal, mint aki egész nap aratott.

Dicsekszik az autójával, ami nem is az övé. Kapta az egyik rokonától, hogy használja.

Büszkélkedik a főiskolájával, hogy ő diplomás. Mintha ettől felsőbbrendűnek kellene éreznie magát az embernek. Látszik a szemében, hogy ő tényleg így gondolja. Lenézi a szakmunkást, a kicsi embereket, a küszködőket, szerinte ők a társadalom alja. A pórnép. Mert ahogy a jelmondatuk tartja: úrnak születni kell, paraszt meg terem, mint a dudva. Na nem mintha ők úrnak születtek volna. Egyszerűen csak sznobok.