Képet rajzolnék, verset írnék a világ peremén. Az elmúlt időkről, a letűnt boldogságról.

Szörnyű ez a kín. A hajdani büszke nő, aki az alázatig hanyatlott. Boldog vagyok percekre, majd sebzett napokig.

Figyelem éjjel az utcán nevetgélőket. Nekem csak a lámpák fénye pislog keserűen.

Akár egy betört vad ló. Vár a pillanatra, hogy fellázadjon.

Szomorú szellő fújdogál. Cigarettám füstje vígasztal: holnap erősebb leszek és bátrabb. De mindig csak egy új nap kezdődik.