"Mikor legutóbb bedőltem néhány őszintének tűnő szónak, nemcsak hogy összetörték a szívem, de ki is tépték, és győzelmi táncot jártak rajta."

"- A legtöbb lány bármit megadna azért, hogy megcsókold - kezdtem. Próbáltam összeszedni a gondoltaimat, hogy megértse, és ne félreértse, miért utasítottam el. - De ők nem téged csókolnának, hanem az egyik szerepedet, amit a moziban láttak, vagy a színészt, aki bejuttathatja őket valami filmes partira. Én, ha megcsókollak, akkor téged akarlak. Azt a valakit, aki itt van. - Nem tudom, honnan vettem a bátorságot, de a tenyeremet a mellkasára fektettem a szíve fölé."

"- Igazad van. Ez nem én vagyok - léptem közelebb hozzá. Igazán gyönyörű volt, amikor zavarba jött. Ő volt az első, akinek az jutott eszébe a puccos szállodai szobámról, hogy nem túl otthonos. Mások mindig kifejezték, hogy mennyire irigyelnek engem a szerencsémért. De Camilla meglátta a csillogás mögött a valóságot. Azt, hogy az ember egyéniségét elnyomják az egyforma ágyak, szekrények, falak; hogy sehol sem érzi otthon magát; hogy egy munkanap után nem várja otthon senki sem. A magányt."

"- Holnap látlak? Mondd, hogy látlak, könyörgöm!

- Nem tudom... - ráztam meg a fejem. Nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet találkozni vele. Talán könnyebb lenne most abbahagyni. Az elején, amikor kevésbé fáj. A szívem görcsösen összerándult. Kevésbé fáj?

- Szükségem van rád. - Éreztem, ahogy Adam közel hajol hozzám. Szavai szinte a fülembe suttogva hangzottak el. Megkövülve álltam a barna ajtót bámulva. Palmertől sosem hallottam ezeket a szavakat. Ő csak azt akarta elhitetni velem, hogy ő létfontosságú az én számomra, fordítva viszont sosem éreztette ezt. Adam karjai a derekam köré fonódtak, és fejét a hajamba fúrta. Egy férfi, akit alig ismerek, könyörög, hogy ne hagyjam el, de számomra minden érzés valóságos volt. - Nincsen senki más... Senki, aki napfényt hozna. Senki."

"Akartam Camillát! Tudtam volna élni nélküle, ahogyan eddig is, de nem tudtam volna boldogan élni. Amióta megismertem - bár semmi sem változott ténylegesen - mintha minden szebb és könnyebb lett volna... És ezt az érzést nem akartam elveszíteni."

"Az autóban hazafelé elgondolkoztam. Lehet, hogy hibát követtem el azzal, hogy Camillát beengedtem az életembe... Ő ennél sokkal jobbat érdemelt volna. Nyugodt randevúkat, ahol nem kell attól félni, hogy valaki felismeri a párját, és tönkreteszi a hangulatot, olyan valakit, akinek nem autogramosztással kell foglalkoznia, miközben őt éppen kékre verik. Tudtam, hogy az lenne a helyes, ha hagynám, hogy folytassa a saját, újságíróktól és őrült rajongóktól mentes életét, de valahányszor megéreztem a keze szorítását az ujjaim körül vagy a hajának az illatát, rájöttem, nem bírnám ki, ha nem lenne mellettem. Sosem hittem a lelki társ-dologban, de tényleg úgy éreztem, mintha a sors is nekem rendelte volna. Minden egyes sejtemet vonzotta."

"Régen nem zavart az egyedüllét, de most az egyedüllét magánnyá változott. Kínzó és torokszorító magánnyá."

"Nem szerettem ilyen állapotban látni. Ő volt kettőnk közül az optimista, mosolygós vadóc, akiről mindenki azt hitte, igazán semmi sem számít neki - de ez csak a látszat volt. Valójában pont annyira törékeny és érzékeny volt, mint én, csak épp erősebb volt a páncél, amivel védte magát."

"Csak pár sor, mégis annyi minden volt benne, ami boldoggá tett. Nem csak a szeretlek szó, amitől hevesebben dobogott a szívem, hanem az is, hogy hazasiet. Hozzám haza. Megerősített ezzel az egy sorral mindent, amiben eddig nem voltam biztos. A rohanás közben odavetett szeretlek kicsúszhatott csak úgy véletlen, ha szex közben vagy után mondta volna ki újra, azt is a hévnek lehetne tulajdonítani, de így leírva... Átgondoltam, szépen meghurkolt betűkkel. Kézzelfoghatóan igaznak tűnt így ez az érzés."

"- Uh, te aztán jól bekaptad a csalit, fiú - nevetett fel jókedvűen Peter. - Csak vigyázz, mert ha így folytatod, mire észbe kapsz, az oltár előtt veszik ki a szádból a horgot. És akkor is csak azért, hogy utána nyakörvet adjanak rád."

"Ez már túl sok volt - mintha az eddig néha összecsapó hullámok most végleg magukkal ragadtak volna a mélybe. Fuldokoltam, és csak arra vágytam, hogy végre kimászva a tengerből, szárazföld legyen a talpam alatt."

"Adam rosszulléte óta még jobban féltem attól, hogy elveszítem, de nem hagyhattam, hogy ez a félelem eluralkodjon rajtam. Végül is, bármennyire szerettem volna, nem tarthattam folyton a szoknyám mellett, és bura alá sem rakhattam. Az egyetlen, amit tehettem, hogy elfogadtam az élet játékszabályait és kiszámíthatatlanságát."

"Az egyetlen, ami pillanatnyilag kitöltötte minden gondolatomat és majd szétfeszítette a fejem, az, hogy elárultak. Ha már abban az emberben sem bízhatok, akit az apámnak tartottam, akkor kire számíthatnék... Beletúrtam a hajamba, és legszívesebben ordítottam volna, akár egy hároméves. Ehelyett csak ültem csendben, és hagytam, hogy az esővíz szarrá áztasson - pont olyanná, amilyen az életem is volt."

"A bal lábát hirtelen berogyasztotta, és féltérdre ereszkedett előttem. Nem csak a szavam, hanem a lélegzetem is elakadt. Az agyam megszűnt értelmesen gondolkozni, csak egyetlen szót ismételgetett a belső hangom folyamatosan: Istenem, istenem, istenem. Szédelegve figyeltem, ahogy Adam a zsebéhez nyúl, elővesz egy fekete dobozkát, és felpattintja a tetejét. A szemeim az apró gyémántgyűrűre meredtek, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy el ne ájuljak szégyenszemre.

- Camilla Jones, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?"

"Kinyújtottam magam elé a kezemet, és vigyorogva figyeltem, ahogy a fény megcsillan az apró gyémánton. Sosem voltam oda az ékszerekért, de ez a gyűrű más volt. A jelentése - Adam egy életen át szeretni akar engem - fontossá tette a számomra."

"Mikor elindultam a piknikhelyünk felé, hogy kitöltsem a bort, és kezeimben a pohárral várjam őt, még boldog és elégedett voltam. Mintha az életem végre összeállt volna a kirakósdarabokból egy egész, gyönyörű képpé. Aztán jött valaki, aki szétrugdosta az egészet, és a káosz most nagyobb volt bennem és körülöttem, mint valaha."

"Gyengének éreztem magam testileg és lelkileg is. Csak arra vágytam, hogy végre vége legyen. Már mindegy volt, hogy hogyan, csak azt akartam, hogy elmúljon az állandó tompa fájdalom."