Amikor az öreg bekerült a kórházba, anya elkezdte előkeresni a papírjait. Átnézte a pénztárcáját és a kis táskáját, kutatva a TAJ kártya és a személyi igazolvány után. Aztán egyszercsak felkiáltott: Ildi, gyere már!

Átmentem a másik szobába. Rámutatott egy papírra: Azt nézd meg!

Leültem és óvatosan kezdtem el széthajtani. Hitetlenül néztem anyára: Nem mondod... hogy ez az... a gyűrű?

A faternak volt egy pecsétgyűrűje. Egy monogrammos, nagy súlyú, egyedi készítésű, arany pecsétgyűrű, amit a tesóm örökölt volna. Amit egyszer, évekkel ezelőtt 160 ezer Forintra értékeltek.

Amit tartottam a kezemben, az egy zálogjegy volt. 25 ezer Forintról és egy pecsétgyűrűről.

Anyával közöltem, hogy elmegyek a zálogházba és kiváltom azt a gyűrűt. Sietősen átöltöztünk, összeszedtem az összes itthoni pénzem, a bankkártyám és a takarékkönyvem, ha esetleg nem lesz elég a készpénz, átszaladok a bankba. De akkor is kiváltom azt a gyűrűt a tesómnak. Útközben megnéztem még egyszer a zálogjegyet, és elkezdtem pánikolni. A dátum miatt - 2008.

Ott azt mondták, hogy mivel nem ment senki a gyűrűért, ezért felküldték Pestre és nem tudják, hogy mi lett vele.

Hazajöttünk, mint két világtalan. Anélkül, hogy szóltunk volna egy szót is. Itthon leültem a gép elé és megkerestem a zálogház ügyfélszolgálatát, leírtam nekik, hogy milyen a gyűrű és hogy mi a zálogjegy száma. Hogy a gyűrű családi örökség, ezért kérem ha tudnak róla valamit, értesítsenek.

Megérkezett a válasz: Sajnos a mellékelt számú zálogjegyen szereplő pecsétgyűrű 2008. november 24-én értékesítésre került.

Azaz értékesítették tört aranynak és a gyűrűt betörték. A monogramm miatt nem lehetett volna eladni.

Egy világ omlott össze a szavak láttán. Mindezt úgy vitte véghez az öreg, hogy itt lakott nálunk. És közben nem szólt senkinek egy szót sem.