Az előző barátom hivatásos katona volt. Főtörzsőrmester. Nem nagyon voltam oda a munkájáért, de elfogadtam.

Egyszer kiment Koszovóba fél évre külszolgálatra. Amikor hazatért, hozott nekem egy ezüst nyakláncot, rajta egy függővel. Olyan, mintha egy fordított könnycseppbe lenne bezárva egy kicsi kék golyócska. Azt mondta, küldte nekem valaki. Azt hittem, hogy szórakozik velem, ugyan ki küldött volna nekem nyakláncot Koszovóból, és faggatózni kezdtem, hogy ő vette-e. Azt válaszolta, hogy ha ékszert vett volna nekem, akkor mindenképp aranyat. Elhittem neki. Szóval tényleg nem ő vette, küldte nekem egy cigányasszony. Innen még érdekesebb lett a sztori.

Jósoltatni akartak az utcán egy cigányasszonnyal. Minden katonának jósolt a tenyeréből, csak az övéből nem. (Valahogy neki még az idióta jósgép sem akart  papírt kinyomtatni, amikor betette a tenyerét. Nem tudom, miért.) Szóval a cigányasszony belenézett a tenyerébe és felnézett rá, majd összezárta a kezét. Közölte vele, hogy neki nem fog semmit mondani. De nekem, a barátnőjének küld egy nyakláncot. Azért kék függővel, mert az én színem a kék, (valóban) és adja ide nekem, mert ez a nyaklánc vigyázni fog rám.

Sokáig nem hordtam, mert nagyon régen elszakadt. Most csináltattam meg, jó sok év után. Na és azt is bevallom, kicsit féltem tőle. Magától a nyaklánctól. De azt hiszem, ezentúl fel fogom venni, mert igazán szükségem lenne rá, hogy elkerüljön a baj.

 Elég sok a hülyeség körülöttem, de nem részletezem. Ez már egy másik sztori.