A gondolataim most körülbelül hasonlíthatnak a gordiuszi csomóra. Ezt aztán nem lehet kibogozni, hogy mi folyik nálam. Eddig két pasi körül forgott az agyam.

A mosolygó oroszlán, vagy más néven az Adonisz. Elkezdődött vele egy virtuális flört, randira be- és visszajelölés, majd néhány kétértelmű üzenet. Sokat agyalok rajta, vajon belefogjak-e. Aztán úgy döntöttem, várok. Ha akar valamit, majd szól.

Aztán ott van a szelíd oroszlán, vagy nevezhetjük a határozatlan, döntésképtelen srácnak is. Ismét előtűnt. Csillog a szeme, de csak ha velem beszél. Olyan a mosolya, a nevetése, hogy tényleg (és még mindig) majd leesek tőle a székről. De vele sincs semmi. Viszont már elfogyott a türelmem.

Miközben a két srácon vívódtam, hogy vajon melyik lenne az ideálisabb, a logikusabb és a szívem szerinti döntés, tegnap összetalálkoztam a folyosón egy gólyával. A maga 204 centijével eléggé feltűnő jelenség. Megkérdezte, hogy mit csinálok 20-án, szombaton. Mert szeretne elhívni a gólyabáljába. Mindenképpen magas lányt szeretne vinni és én még szimpatikus is vagyok neki. Tehát rám gondolt. Amikor hitetlenül néztem rá és lazán odavágtam, hogy ez kamu, akkor elővillantotta a kétszemélyes belépőjegyet, nekem pedig tátva maradt a szám. Eddig egyszer beszéltünk. Most másodjára. Nagy hatással lehettem rá. Ma kell választ adnom. Tegnap teljesen lesokkolt a dolog és a nem felé hajlottam. Tisztára összezavart, a fejemben egy nagy káosz volt. Még jobban, mint azelőtt. Három férfi, három név, három arc... és teljesen különbözőek. Aztán ma úgy ébredtem: Miért is ne? Nem várhatok örökké a balfaszokra, akik nem lépnek.